Tavaszi takarítás. Második rész.

Az előző cikkben bemutattuk hogy lehet a gépet kitakarítani, portalanítani. Most pedig átnézzük a gép lelkének a takarítását is, vagyis az operációs rendszer „portalanítását”.

Jelen leírás a Windows operációs rendszer karbantartását mutatja.

A friss telepítés után egy ideális állapotú operációs rendszerünk van. Sajnos ez a helyzet nem marad sokáig így.

Megjelennek új frissítések amiket ajánlott feltelepíteni, már csak azért is mert ezek foltozzák a hibákat amit a program készítői akaratlanul ott hagynak a programokban. Ezeket a sebezhetőségeket használják ki a vírus írók és terjesztők. A napokban világméretűre nőtt vírus fertőzés is egyik ilyen ismert hibát használt ki a terjedésre. Ennek a javításáról itt informálódhat.

A számítógép mindennapi használathoz még feltelepülnek a szükséges programok és a nem szükségesek is, mert ugye ki kell próbálni sok mindent.

Ezek a programok és a frissítéseik elszemetelik a rendszert, ami egy idő után belassul. A rendszer takarításához találunk beépített rendszereszközöket, és olyant is amit letöltés és telepítés után tudunk használni.

A Windows-al együtt ott van a „Lemezkarbantartó”. Azt az eszközt használjuk ha törölni akarjuk a felesleges fájlokat a számítógépünkről. Elindításához klikkeljen a start gombra majd kezdje el beírni: „lemezkarbantartó”, vagy parancssorba írja be a „cleanmgr.exe” parancsot.Lemezkarbantartó fájlok ellenőrzése

Élindítása után a lemezkarbantartó program megkeresi az operációs rendszer fájljai között a szükségtelen fájlokat és felajánlja ezek törlését. A törölni kívánt fájlok csoportokba vannak szedve. A törlést a csoportok előtt elhelyezett jelölő négyzetek bejelölésével, majd az „OK” gomb megnyomásával végezhetjük el. Abban az esetben ha volt már frissítve az operációs rendszer, ezzel az eszközzel lehet eltávolítani a láthatatlanul tárolt előző verziókat is. A korábbi tárolt verziók eltávolításához klikkeljen a „Rendszerfájlok törlése” gombra. Ez több gigabyte-os tárhely felszabadítást eredményezhet egy frissített Windows 10 esetén.

Lemezkarbantartó - törlésre kijelölt fájlok

Figyelem! Az előző verziók eltávolítása után már nem lehet visszaállítani a rendszert egy korábbi verzióra.

Ez a beépített lemezkarbantartó is jó szolgáltatást nyújt, viszont ha igényünk van több beállítási lehetőségekre akkor telepítenünk kell más programokat is.

Az egyik legjobb ilyen program a Ccleaner, Előnye a hatékonyságán kívül az hogy ingyenesen használható és tud magyarul is.

A Ccleaner hatékony használatát egy további cikkbe fogjuk részletezni. Ha valaki kedvet kapott kísérletezni vele akkor ide klikkelve jut el a letöltési oldalhoz.

A takarítás és szemét kidobás után, mint egy rendes kamrába, jöhet a rendrakás. A rendrakás műveletet a töredezettségmentesítő programmal hajtjuk végre.

Abban az esetben ha az operációs rendszer SSD meghajtóra van telepítve akkor a töredezettség mentesítésre nincs szükség.

Töredezettség mentesítő program is van a Windows-ba a beépített eszközök között. Elindításához klikkeljen a start gombra majd kezdje el beírni: „töredezettségmentesítő”, vagy a parancssorba írja be a „defrag.exe” parancsot.

A töredezettségmentesítésnek az a lényege hogy a háttértáron lévő fájlok darabjai egységesen minél közelebb egymáshoz legyenek tárolva, ezáltal az elérésük gyorsabban lehetséges.

A Windows 8 és ezutáni operácíos rendszereknél a töredezettségmentesítés automatikusan elindul hetente egy alkalommal. Ez alap beállítás, és ha nem változtattunk ezen, akkor nem szükséges a külön indítás.